Kembe Sorel - miről ismert?

A Jóban Rosszban sorozat egykori sztárja, tévés műsorvezető, sportoló.

kembesorel

Az apai ágon kongói származású Kembe Sorel (1975. november 5.) annyi mindennel foglalkozott már, hogy nehéz meghatározni, miről ismert leginkább. A legtöbben valószínűleg a televíziós szerepléseiről ismerik, 2010-től a Jóban Rosszban című TV2-es szappanoperában szerepelt évekig, dr. Kalem József szerepében láthattuk. Mivel 2014 őszén felmondott, már csak 2015 februárjáig láthatjuk a sorozatban. Ezt megelőzően is szerepelt televízióban, többek között a TV2-ben és a Duna TV-ben vezetett műsorokat.

Ennél kevésbé közismert, hogy fiatal korában korosztályos válogatott vivó volt, majd 2004-ben újra kardforgatásra adta a fejét, megalapította a kongói vívószövetséget (jelenleg is a szervezet elnöke), és kijutott az athéni olimpiára. Emellett a kongói síszövetséget is ő alapította.

2013. június 21-én született meg Kondákor Zsófia színésznővel közös gyereke, Katja.

2015. januárjában derült ki, hogy pályát módosítana, ugyanis beadta pályázatát a Kolibri Színház igazgatói posztjára.