Július 12. – miről nevezetes?

1854-ben ezen a napon született George Eastman amerikai feltaláló.

A filmgyártás megindulásához szükséges 35 milliméteres, perforált celluloidszalagot ő alkotta meg. Az Eastman Kodak egyik alapítója volt. 24 éves korában ismerkedett meg a fényképezéssel. Santo Domingóra ment vakációzni, ahol munkatársa javaslatára képeket készített. Azonban a felvételek készítéséhez szükséges felszerelés rendkívül nagy helyet foglalt. Ezért gondolkodni kezdett azon, hogyan lehetne a méretet csökkenteni, és a képek előhívását egyszerűbbé tenni. A nehéz és sérülékeny üveglemezt szerette volna valami mással kiváltani. Zselés alapú hordozóanyagot fejlesztett ki, valamint a nagy mennyiségű kép készítéséhez a szárazlapot is kikísérletezte. 1885-ben piacra dobta a brómezüst alapú papírnegatív tekercset, és a hozzá tartozó kazettát. Ezzel lehetővé vált széles tömegek számára, hogy egyszerűen és viszonylag gyorsan képeket készítsenek. 25 dollárért kínált a Kodak cég kézikamerát, száz felvételre elegendő nyersanyagot helyeztek bele. A használónak mindössze a zárat kellett felhúzni és exponálni. Ha elkészült a száz felvétel, akkor a géppel együtt kellett visszajuttatni a vállalathoz, ahol előhívták, majd tíz dollár ellenében a képeket, és a nyersanyaggal feltöltött gépet visszajuttatták a vásárlóhoz.

Névnapok: Izabella, Dalma, Eleonóra.

Ezen a napon született:

  • Pablo Neruda Nobel-díjas költő 1904-ben.
  • Gyetvai Elemér világbajnok asztaliteniszező 1927-ben.
  • Sass Sylvia operaénekes 1951-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Desiderius Erasmus filozófus, teológus 1536-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Hogyan írjuk helyesen: kartell vagy kartel? Hogyan írjuk helyesen: letöltés vagy letőltés? Hogyan írjuk helyesen: fej vagy fely? A Tesco lázadói Hogyan írjuk helyesen: Petőfi híd vagy Petőfi-híd? Keresztrejtvény – 09.15. Keresztrejtvény – 16.10.02. Október 16. – miről nevezetes? A világ legmagányosabb háza Ötöslottó nyerőszámok a 9. játékhéten 2017-ben