Január 3. – miről nevezetes?

1981-ben ezen a napon született L. L. Junior rapper, 1969-ben pedig Michael Schumacher autóversenyző.

Szerény anyagi helyzetű családba született, édesanyja roma, édesapja nem. 8-9 éves koráig nem igazán tudta, hogy származása, bőrszíne miatt ő más lenne, mint a többiek. Ekkor volt egy olyan iskolai élménye, hogy osztálytársai összesúgtak a háta mögött, amikor édesanyját meglátták. Úgy érzi, nem kezelték másként a tanárok, mert jó tanuló volt, ezzel bizonyított. 13 éves korában a szülei elváltak, ettől kezdve sok időt töltött utcagyerekek között, egyfajta utca életérzést sajátított itt el, miszerint szegények voltak ekkoriban, de ugyanakkor boldogok. Édesanyja roma anyanyelvű, ezért Juniort foglalkoztatta a roma nyelvtan. Roma és magyar szavakat rakott össze ritmusra, ez lett a roma rap. Barátjával együttest alapítottak, a Fekete Vonatot. A fekete vonat vitte Szabolcs megyéből dolgozni Budapestre a romákat, a név innen származik. A Guiness Rekordok könyvébe is belekerült az első roma rap. Mindössze tizenöt éves volt, amikor megkapták első lemezszerződésüket, díjakat nyertek, platinalemezük lett. Korábban volt olyan szórakozóhely, ahová nem engedték be a kinézete miatt, egy évvel később már fellépni hívták oda. 2001-ben másfél évre Amerikába ment, hogy tanulhasson. Fontosak számára a tévés szereplések, mert azokon megmutathatja önmagát. Azonban nagy felelősség is, úgy érzi az a kép, ami róla kialakul, az a romák megítélésében is szerepet játszik. A Való Világ villába is beköltözött egy időre. Szólókarrierje 2002-ben indult, azóta minden évben megjelent egy lemeze.

Michael mindössze négy éves volt, amikor szüleitől megkapta első gokartját. Hatévesen érte el első jegyzett sikerét, gokart klubjának bajnoka lett. Hét alkalommal lett Formula-1 világbajnok, a sportág legeredményesebb versenyzője. 2013. december 29-én súlyos síbalesetet szenvedett, mely után állapotáról sok feltételezés látott napvilágot.

Névnapok: Genovéva, Gyöngyvér, Benjámin, Dzsenifer, Jennifer.

Ezen a napon született:

  • Sas József humorista 1939-ben.
  • Mel Gibson színész, filmrendező 1956-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Pollack Mihály építész 1855-ben.
  • Helyey László színművész 2014-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?