Január 2. – miről nevezetes?

2001-ben ezen a napon hunyt el Zámbó Jimmy énekes.

Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekeseként gondolhatunk Imrére. Budapesten, a 7. kerületben nőtt fel négy testvérével. Kezdetben a családi zongorán játszottak, már ekkor megmutatkozott zenei tehetsége. Később bekerültek a Magyar Rádió Gyermekkórusába. Zenei általános iskola és zenei gimnázium után a Zeneakadémia jazz-ének szakát végezte el. Mindössze 17 éves volt, amikor megszerezte az ORI előadóművészi engedélyét, ezután teljes jogú művészként tevékenykedhetett. Lokálokban, bárokban lépett fel, majd hat éven keresztül az Amerikai Egyesült Államokban zenélt. 1988-ban tért vissza Magyarországra, nyáron megnyerte a nemzetközi Interpop Fesztivál szerzői és előadói díját. Amit vele kapcsolatban szoktak említeni, az a négy oktávos hangterjedelme volt. Ez genetikai adottság, ami a hangszálak méretének és rugalmasságának függvénye. A gyerekeknek általában egy, míg a felnőtteknek pedig két oktáv a hangterjedelme. Bár Jimmy a legtöbb általa énekelt számban ezt nem használta ki, hiszen a slágereknek inkább mindenki által jól énekelhetőnek kell lennie. 1991-ben jelent meg első lemeze. 1992-ben kezdte Királynak nevezni a közönség, a lemezkiadója, a Magneoton pedig az i betűre koronát illeszt a lemezborítón. 1994-ben Pozsgay Imrével együtt politizált, szeretett volna bejutni a Parlamentbe, ez azonban nem sikerült neki. A Budapest Sportcsarnokban két alkalommal adott teltházas koncertet. Az RTL Klub televízióban saját műsorral jelentkezett 1999-től. Pályafutása csúcsán egy szilveszteri mulatozás után rejtélyes körülmények között, pisztolylövés miatt hunyt el. Haláláról számtalan találgatás látott napvilágot. Hol balesetet, hol öngyilkosságot, hol idegenkezűséget feltételeztek. Tízezrek kísérték utolsó útjára, hogy a család elvonulása után leróhatták tiszteletüket a sírjánál. Síremlékére QR-kódot helyeztek, amit okostelefonon lehet leolvasni, és a dalait meghallgatni, illetve önéletrajzát elolvasni.

Névnapok: Ábel, Gergely, Vazul.

Ezen a napon született:

  • Tia Carrere színésznő 1967-ben.
  • Cuba Gooding Jr. színész 1968-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Dragon György újságíró, játékfejlesztő 2015-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Mikor van Agád névnap? Hogyan írjuk helyesen: pizsama vagy pízsama? Okozhat-e gondot, ha alkoholra gyógyszert szedünk? Hogyan írjuk helyesen: hárít vagy hárit? Milyen érmet kapott Athénban az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd? Június 29. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: internetet vagy internettet? Keresztrejtvény – 16.05.27. Hogyan írjuk helyesen: kárpit vagy kárpít? Mennyibe kerül az HBO GO?