Január 1. – miről nevezetes?

Újév napja

Az évkezdés nehezen választható el a szilveszteri mulatozástól, de az ehhez a naphoz kötődő szokások megfontoltabbak. Az újév napjához kötődő szokások alapja az a hiedelem, hogy a kezdő időpontokban, például az évkezdéskor végzett tevékenységek ismétlődni fognak. Így vannak olyan dolgok, amiket érdemes megtenni, hogy az év folyamán később is megtörténjenek, és vannak olyanok, amiktől érdemes tartózkodni. A régi időkben a férfiak elsején délelőtt az óévi mulatozásokat pihenték ki. Az asszonyok kitakarították a konyhát, lencséből, babból vagy borsóból készült levest főztek. Ezek a sok pénzt szimbolizálják. A tehetősebbeknél malacsült is került az asztalra, a malacoknak ugyanis az a dolguk, hogy be a házba kaparják a szerencsét. Ellenben a tyúk, pulyka, csirke viszont kifelé kapar, így annak a fogyasztásától érdemes tartózkodni. A hal sok pikkelye szintén a sok pénzt jelképezi, de a farka felől kell elkezdeni enni, hogy ne ússzon el a háziak szerencséjével. A házi állatok is friss szénát, szalmát kaptak ezen a napon, hogy egész évben jól hízzanak. Elsején napközben lefeküdni a következő évre a betegséget, ágyhoz kötöttséget vetítheti előre. Ellenben a kút vizében elsőként mosdani reggel egész évre frissességet biztosít. Érdekes azonban, hogy az újévkor megtett fogadalmak nem a régi időkre nyúlnak vissza. A vidéken élők, a második világháború idejéig azt tartották természetesnek, ha az életük változatlan mederben zajlik. Aki változtatott az ételkészítési vagy öltözködési szokásain, azt megszólták, kiközösítették. Ez erős kötöttséget jelentett, ugyanakkor biztonságot, keretet is adott az életnek. Az újévi fogadalmakhoz azonban az kell, hogy az embereknek egyáltalán eszébe jusson, hogy változtathatnának a szokásaikon. 2011-ben egy felmérés szerint legtöbben a fogyást jelölték meg fogadalomként. Érdemes persze betartható elhatározásokat tenni. Újév napját nevezték kiskarácsonynak is.

Névnapok: Alpár, Fruzsina, Bazil.

Ezen a napon született:

  • William Fox filmproducer 1879-ben.
  • Szabó P. Szilveszter színművész 1974-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Rejtő Jenő író 1943-ban.
  • Tamkó Sirató Károly költő, író 1980-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Keresztrejtvény – 09.24. Mi a címe a képnek? Agytorna 220. forduló Agytorna 191. forduló Mikor van Árpádina névnap? Hogyan működik a Google Deep Dream Generátora? Fábián családnév – mi az eredete, jelentése? Milyen eredetű a gleccser szavunk? Ötöslottó nyerőszámok a 28. játékhéten 2017-ben Mikor van Rudolf névnap?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.