December 23. – miről nevezetes?

1793-ban ezen a napon született Déryné Széppataki Róza színésznő.

Ő volt az első magyar opera-énekesnő. Pestre került, hogy német nyelvet és hímzést tanuljon, de a pesti színtársulatnál kereste szívesebben a boldogulását. Édesanyja nem akarta engedni, hogy színésznő legyen belőle, de másfél év is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy lebeszélje az elhatározásáról. 1810-ben szerződött a második magyar színtársulathoz. Ennek felbomlása után vándorszínész lett, majd harminc évesen már Kolozsváron játszott. Nagyon sikeres volt, az ország első primadonnájává vált. 1833-ban a Déryné-kultusz már olyan mértékű volt, hogy az öltözködése hatott a korabeli divatra. Ebben az évben kora miatt már kritikát is kapott. 1842-ben gyenge játékáért érték sajtótámadások. 1846-ban pedig kifütyülték a színpadról Debrecenben. 1868-ban lépett fel utoljára, ölben vitték fel a színpadra. Színműveket fordított, és dolgozott át a magyar színpadra. Katona József, a Bánk bán írója, gyengéd érzelmeket táplált Róza iránt. József azonban túlságosan zárkózott volt ahhoz, hogy érzéseit nyíltan felvállalja. A Rózsa, avagy a tapasztalatlan légy a pókok között című darabjában Déryné magára ismerhetett. Elolvasva a művet minden kapcsolatot megszakított Katonával.

Névnapok: Viktória, János.

Ezen a napon született:

  • Mándy Iván író 1918-ban.
  • Makk Károly filmrendező 1925-ben.
  • Carla Bruni énekes, manöken, dalszerző 1967-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Mihail Kalasnyikov fegyvertervező 2013-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Ötöslottó nyerőszámok a 16. játékhéten 2016-ban Mikor van Hedvig névnap? Mikor van Gitta névnap? Keresztrejtvény – 16.10.21. Március 28. – miről nevezetes? Július 24. – miről nevezetes? Keresztrejtvény – 16.08.09. Keresztrejtvény – 10.01. Mi a címe a képnek? Fotózkodj Bubbával – A JÁTÉK MENETE

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.