December 10. – miről nevezetes?

1896-ban ezen a napon hunyt el Alfred Bernhard Nobel, a dinamit atyja, a Nobel-díj alapítója.

Alfred az 1950-es években ismerkedett meg a nitroglicerinnel. Érdeklődése a robbanószerek világához vonzotta. Foglalkozott ő maga is ennek az anyagnak az előállításával, azonban halálos baleset is történt az egyik gyárában, mert a nitroglicerin már kis ütésre is robban. Véletlenül fedezte fel, hogy a folyadékot a kovaföld jól felszívja, amitől stabillá válik, szállítható állapotú lesz. Ebből az összetételből alakult ki a dinamit, amelyet a bányászatban és alagutak építésénél használtak elsősorban. Nobel hatalmas vagyonra tett szert találmányával. A megszerzett pénzről végrendelkezett. Évente az értékpapírokba fektetett összeg kamatát öt egyenlő részre kell felosztani. A fizika, a kémia, az orvostudomány vagy élettan, az irodalom területén kiemelkedő emberek kapják ezt a kitüntetést. Az ötödik részt pedig az a személy, aki abban az évben a legtöbb érdemet szerezte a békéért folytatott küzdelemben. 2002-ben Kertész Imre kapott irodalmi Nobel-díjat. Sorstalanság című regénye egy 15 éves fiúnak a koncentrációs táborban eltöltött napjairól szól.

Névnapok: Judit, Loretta, Eulália.

Ezen a napon született:

  • Takács Paula operaénekes 1913-ban.
  • Andaházi Margit színésznő 1923-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Bem József tábornok 1850-ben.
  • Szemes Mari színésznő 1988-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Újév vagy új év? Agytorna 168. forduló Agytorna 153. forduló Mióta ünnepeljük a Nők napját? Agytorna 155. forduló Agytorna 243. forduló Agytorna 229. forduló Illem: Két férfi és egy nő sétál az utcán, kinek hol kell haladni? Május 1. – miről nevezetes? Melyik dalt játszotta le az MTV (Music Television) legelőször?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.