"Ez az ország mindnyájunké, Hol bilincset urak vernek" - melyik versből idéztünk?

Érdemes elolvasni (nem is hosszú). Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

ady-endre-a-menekülő-élet

A nagy világégés előtt két évvel (1912) jelent meg a vers A menekülő élet című Ady-kötetben.

 

 

TÖRTÉNELMI LECKE FIÚKNAK

Hóditották ez országot
Derék, lelkes, úri szittyák,
Jóttevői szegény népnek:
Iskolában így tanitják.

De nem így volt ezer évig,
Munkás embert ág is húzta,
Egy-két ezer úr kötötte
Millió jobbágyát gúzsba.

Magyarország dús ország volt,
Van termése, kincse, vadja,
De amit a bús nép szerzett,
Víg uraság zsebre rakja.

Csak a gazdag, csak a zsarnok
Élt föl minden földi jókat.
Megláncolták, butitották
A dolgozó milliókat.

Ma már a szivek bátrabbak,
Sápadtak a gyermek-orcák,
Ha összeszakad Ég és Föld,
Mégis más lesz Magyarország.

Ez az ország mindnyájunké,
Hol bilincset urak vernek:
Háborura készüljön föl
Minden sápadt munkás-gyermek.

Van e földnek áldott Napja,
Pirosító levegője,
És ha lefogja az úr-had,
Munkával elvesszük tőle.

Föl, gyermekek, tanulásra,
Háborura, egészségre.
Ti lesztek majd e rab ország
Megváltott és boldog népe.

 

Ha kíváncsi rá, melyik politikusunk idézett a versből, itt elolvashatja.