Január 9. – miről nevezetes?

2006-ban ezen a napon hunyt el Dr. Veér András ideg- és elmegyógyász orvos.

1981-től az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet pszichiátriai osztályának vezetője volt. Kezdeményezésére alakult meg a Magyar Orvosi Kamara. Alkohol- és kábítószer problémákkal is foglalkozott. A szcientológia ellen több könyvében szót emelt. A szcientológusok ugyanis kemény vádakat fogalmaznak meg a pszichiáterek ellen. Erkölcsi romlást tulajdonítanak nekik, valamint a kábítószerek terjesztését is. Veér András szerint a szcientológia nem valódi vallás, csak egy emberi méltóságot sértő pénzszerzési mód. Javasolta, hogy az állam vonja meg tőlük az adókedvezményeket. Halála után alapítványt hoztak létre, mely minden év októberében azt a személyt tünteti ki, aki méltóképpen folytatja az ő munkásságát. Toma András, az utolsó magyar hadifogoly megtalálása és hazahozása fűződik az orvos nevéhez. A katona 1945-ben esett hadifogságba, majd elmegyógyintézetbe került. A pszichiátriai intézetekben tartózkodó embereket akkoriban törölték a hadifoglyok nyilvántartásából a Szovjetunióban, így Toma András kikerült a magyar hatóságok látóköréből. 53 év után térhetett vissza Magyarországra, ahol haláláig féltestvére ápolta.

Névnapok: Marcell, Juliánusz.

Ezen a napon született:

  • Wilbur Smith író 1933-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Juhász Jácint színész 1999-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?