December 4. – miről nevezetes?

1956-ban ezen a napon született Varga Miklós énekes, rockzenész.

Rockzenészként és színművészként egyaránt fellép, mely sokoldalúságát mutatja. Hangterjedelme nagy, nagy F-től háromvonalas C-ig énekel. Ezenkívül azon ritka énekesek közé tartozik, akik falzett hangon is tudnak énekelni. A fejhangon éneklő férfiak sajátja ez a hangképzés. Amikor a templomi kóruséneklésben a nők még nem vehettek részt, ilyen képességgel rendelkező férfiak énekelték a női szólamokat. Az István, a király rockopera 1983. augusztus 18-i ősbemutatóján István énekhangja Miklós volt, bár magát a szerepet ekkor még nem ő játszotta el. A mű a Géza fejedelem halála utáni Magyarországon játszódik. Koppány vezér és István csatározását mutatja be, egészen addig, míg Istvánt királlyá koronázzák. 1990. szeptember 15-én a Népstadionban mutatták be, ekkor már ténylegesen Miklós játszotta a címszereplőt. Majd Sevillában és Csíksomlyón is lehetősége nyílt rá. Többek között EMeRTon-díjat és A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta.

Névnapok: Borbála, Barbara, János.

Ezen a napon született:

  • Rajhona Ádám színész, érdemes művész.
  • Rakovszky Zsuzsa író, költő 1950-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Luigi Galvani orvos, fizikus 1798-ban.
  • Adolph Kolping katolikus pap 1865-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye? Milyen eredetű a láda szavunk? Keresztrejtvény – 16.09.27. Keresztrejtvény – 11.27. Január 27. – miről nevezetes? Január 15. – miről nevezetes? Október 18. – miről nevezetes? Mi a címe a képnek? Mikor van Elek névnap? Mi marad a Vasemberből, ha leveszi a páncélját?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.