December 2. – miről nevezetes?

1982-ben ezen a napon történt az első mesterséges szív beültetése egy férfi mellkasába.

A műtét után a 62 éves férfi még 112 napig élt. Világszerte évente több ezer szívátültetést hajtanak végre. Ennek ellenére nem jut minden rászorulónak elérhető szív. Ez főként a donorok alacsony számával magyarázható. A mesterséges szívek kifejlesztése azt a célt szolgálta, hogy a beteg élete meghosszabbítható legyen, ameddig nem akad megfelelő donor. Az első szerkezetek szekrény méretűek voltak, a beteg csövek segítségével folyamatosan össze volt kötve a kiszolgáló egységgel. A csövek belépési pontjánál állandó fertőzésveszély állt fenn. Az önálló életre a betegnek semmi esélye nem volt. Az 1982-es Jarvik7 nevű eszköz már csak hűtőszekrény méretű volt. A további kérdés az volt, hogy sikerül-e kifejleszteni olyan eszközt, amely lehetővé teszi, hogy a beteg ne legyen ágyhoz kötött. Magyarországon 2008 óta végeznek műszív kezelést. A műszív időhúzásra alkalmas, megpróbálják életben tartani a kritikus állapotú beteget, amíg a donorszív megérkezik. A szívnek négy órán belül meg kell érkeznie a beültetés helyére, különben már nem lesz alkalmas arra, hogy egy új testben működjön. 2010-ben Budapesten egy hat éves kisfiún hajtottak végre szívátültetést. Ezt megelőzően 264 napon keresztül egy gép pótolta a szívműködését.

Névnapok: Melinda, Vivien, Aranka.

Ezen a napon született:

  • Maria Callas opera énekesnő 1923-ban.
  • Szeles Mónika teniszező 1973-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Pablo Escobar drogbáró 1993-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?