November 20. – miről nevezetes?

1953-ban ezen a napon született Fábry Sándor humorista, műsorvezető.

Fábry Sándor

Felsőfokú tanulmányainak elkezdését veszélyeztette az, hogy 1972. március 15-én ő is abban a tömegben volt, akik a Batthyány-örökmécsesnél énekelték a Himnuszt. De elkezdhette a tanárképzőt. A tanári pálya helyett a Mafilm dramaturgja lett. 1989-ben a Hócipő című lapban elindította a Dizájn Center rovatot, amit később magával vitt televíziós műsorába is. 1998-ban indult az Esti Showder Fábry Sándorral című műsor. Főként ismert magyar személyiségeket, sportolókat, színészeket hívtak meg beszélgetni. Humorára az 1990-es évek elején figyeltek fel. Kabaréműsorokat konferált, önálló betétek szerzője lett a Rádiókabaréban. A Legyen Ön is milliomos! új műsorvezetője lett 2009-ben. Számos újságban is publikált, például a Népszavában és a Playboyban is. Dizájn Center címmel két kötete is megjelent, több forgatókönyvet is írt. 1998 óta a Veszprémi Állatkert tiszteletbeli állatgondozója. 1996-ban Karinthy-gyűrűt kapott, 2002-ben lett érdemes művész.

Névnapok: Jolán, Zsolt, Ödön, Bódog.

Ezen a napon született:

  • Koós János énekes 1937-ben.
  • Makovecz Imre műépítész 1935-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Laborfalvi Róza színésznő 1886-ban.
  • Vaszary János színész, színigazgató 1963-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Hogyan írjuk helyesen: annullálódik vagy anullálódik? Keresztrejtvény – 12.02. Hogyan írjuk helyesen: hideg vagy hídeg? Keresztrejtvény – 09.26. Hogyan írjuk helyesen: IGAZ vagy IGAZ? Mikor van Bonifác névnap? Szabad petárdázni szilveszterkor Magyarországon? Keresztrejtvény – 16.06.27. Keresztrejtvény – 16.03.26. Hogyan írjuk helyesen: mályva vagy májva?