Október 29. – miről nevezetes?

1911-ben ezen a napon hunyt el Pulitzer József újságíró.

Édesapja korai halála után a család elszegényedett. József katona szeretett volna lenni. Gyenge egészségi állapota miatt nehezen érte el, hogy besorozzák. Végül New Yorkba került, de leszerelése után ott nem kapott munkát. St. Louisban végül sikerült letelepednie, még temetőgondnokként is dolgozott a kolerajárvány idején. 1868-ban egy német nyelvű lapnál lett újságíró. Jelentős üzleti karrierre is szert tett, megvásárolta a New York World című lapot, amit nyereségessé tett. Az emberekre, botrányokra, szenzációkra összpontosító újságírás felé fordult a lap. Másik nagy újítása a képregény sorozat volt. A világelső a Sárga kölyök című volt. Innen kapta a szenzációhajhász újságírás a sárga sajtó nevet. Később a demokrácia fejlődésére jó hatást gyakorolt a zsurnalisztikának ez az ága. Politikai botrányok, korrupciós ügyek, gazdasági visszaélések leleplezésében segített. Anekdoták szerint a sakktudása olyan mértékű volt, ami miatt szorult helyzetből is tudott menekülni. St. Louisban az ott élő magyarsággal is tartotta a kapcsolatot. Haza is látogatott hazánkba, de hiába volt akkor már Amerikában jelentős üzletember, itthon nem figyeltek fel rá. József végakaratában szerepelt a Pulitzer-díj odaítélése. Ez az Amerikai Egyesült Államokban az újságíróknak adható legrangosabb kitüntetés. Először 1917-ben adták át, az utóbbi években mindig áprilisban jelentették be a nyerteseket.

Névnapok: Nárcisz, Melinda, Őzike.

Ezen a napon született:

  • Edmond Halley csillagász 1656-ban.
  • Steindl Imre építész 1839-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Takeshi Shudo, a Pokémon sorozat megalkotója 2010-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?