Október 7. – miről nevezetes?

1942-ben ezen a napon született Halász Judit énekesnő, színésznő.

Kossuth- és Jászai Mari-díjjal kitüntetett színésznő, érdemes művész. 2003-ban bekerült a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjai közé. A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban hozták létre, a nagyközönség szavazatai alapján lehet örökös tagja színész, színésznő, operaénekes és táncművész. Olyan előadóművészeket választanak, akik a kultúráért, művészetért és a társadalomért a maguk eszközeivel sokat tesznek, nemes célokért emelik fel a hangjukat. Még a sikerhez leginkább szokott művészek számára is nagy megtiszteltetés a tagság lehetősége. A Magyar Televízió nyilvánossága előtt kerül sor a lábnyomok rögzítésére, amelyeket az Operettszínház előtti parkosított részen helyeznek el. Juditot leginkább gyerekeknek szóló dalairól ismerhetjük. A magyar könnyűzene legjobbjai által megzenésített magyar költők verseit énekli. Lemezeiből másfél milliónál is több kelt el, így a Hungaroton gyémántlemezt adományozott neki több aranylemez után. Magyarországon sok ezer koncertet adott a dalaiból. Karácsony előtt már hagyományosan három vasárnap énekel a Vígszínházban, nem is csak a gyerekeknek, hanem sokkal inkább a családoknak. Rövid idővel a főiskola elvégzése után a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja, színháztörténeti nagyságokkal szerepelhetett közösen. Közel negyven filmben, valamint tévéjátékokban is láthattuk. Gimnazista korában lovagolt is. Presser Gáborral együtt 2003-ban az UNICEF jószolgálati nagykövetei lettek Magyarországon, képviselték a gyerekeket.

Névnapok: Amália, Bekény.

Ezen a napon született:

  • Falk Miksa újságíró, szerkesztő 1828-ban.
  • Polcz Alaine író, pszichológus 1922-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Bokor Péter filmrendező, író, történész 2014-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Mikor van Dorottya névnap? Keresztrejtvény – 16.01.03. Hogyan írjuk helyesen: kívülre vagy kívűlre? Keresztrejtvény – 16.04.03. Meddig kell bevallanom a személyi jövedelemadót (szja) 2015-ben? Hogyan írjuk helyesen: mentesítő vagy mentesitő? Mikor van Koppány névnap? December 5. – miről nevezetes? Július 3. – miről nevezetes? Mikor van Ákos névnap?