Szeptember 22. – miről nevezetes?

Európai Autómentes Nap

1998 óta ezzel a nappal próbálják az emberek figyelmét ráirányítani arra, hogy a megnövekedett autóforgalom környezeti, városképi, baleseti problémákat okoz. A környezettudatosságot szeretnék erősíteni, a közösségi, gyalogos, kerékpáros közlekedést fejleszteni. Hosszútávú cél, hogy akik autóval járnak dolgozni, iskolába vagy kikapcsolódni, azok lehetőleg valamilyen alternatív fenntartható közlekedési módot válasszanak utazásaikhoz. A polgárok egészségének és életminőségének javításához szeretnének ezzel hozzájárulni. 2002-ben már Magyarországon is megtartották a rendezvényt, ekkor 40 város csatlakozott a kezdeményezéshez. 2007-ben 64 önkormányzat működött együtt, ugyanakkor Budapesten 30000 fő részvételével kerékpáros demonstrációt tartottak, melynek célja a figyelemfelhívás a biztonságos biciklizés feltételeinek megteremtésére. Critical Mass, azaz kritikus tömeg néven több alkalommal rendeztek kerékpáros felvonulást a fővárosban és nagyobb hazai városokban. Az áprilisi Föld napi és a szeptemberi Autómentes napi rendezvényekhez kapcsolódott a kerekezés, melynek végső eseménye, hogy a résztvevők a biciklijüket a fejük fölé emelik. Budapesten 2013-ban rendezték meg utoljára, mert úgy gondolják, hogy a kitűzött célokat sikerült elérni.

Szeptember 22-én van az Orrszarvúak világnapja.

Névnapok: Móric, Tamás.

Ezen a napon született:

  • Faludy György költő, műfordító 1910-ben.
  • Váradi Hédi színésznő 1929-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Sugár Rezső zeneszerző 1988-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Hány arborétum található Magyarországon? Mi a címe a képnek? Mi a címe a képnek? Keresztrejtvény – 16.09.17. Május 6. – miről nevezetes? Március 13. – miről nevezetes? Mikor van Árpádina névnap? Mikor van Orbán névnap? Mikor van Nárcisz névnap? Október 8. – miről nevezetes?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.