Szeptember 3. – miről nevezetes?

1956-ban ezen a napon született Görbe Nóra színésznő.

Görbe Nóra

Fotó: TV2

Legismertebb alkotása a Linda című filmben a főszereplő megformálása. 1981-ben kezdett taekwondozni, zöldöves karatés. Énekelt az R-Go együttesben, majd az Első Emelet énekesnője volt, később pedig a Bojtorján együttessel zenélt. Az 1980-as években rendkívül népszerű volt a Linda sorozat. Nóra mellett Bodrogi Gyula, Szerednyei Béla, Pécsi Ildikó voltak a főszereplők. Nóra, mint Veszprémi Linda végzős középiskolás. Szülei bánatára elhatározza, hogy biológusi pálya helyett rendőr lesz, tervében hajthatatlan. A közlekedésrendészeten szolgál, a komolyabb ügyektől a főnöke igyekszik távol tartani. Ahol azonban megjelenik, mindenütt vér folyik, de végül az ügyek mindig megoldódnak. Linda lenyűgöző karate tudása is szerepet kap a sorozatban. Könyv is megjelent róla, valamint a Pajtás magazinban képregény sorozat. Gát György rendező olyan sorozatot szeretett volna, ami a verekedés mellett rengeteg humorral is fűszerezett. Eleinte kételkedve fogadta a Magyar Televízió, nem bíztak benne, hogy sikeres lesz. Rendőrségi szakértőt is felkértek a forgatókönyvek elolvasására, így nyomozás szempontjából hitelesek lettek az epizódok. A fiatalok érdeklődésére érezhető hatást gyakorolt, hihetetlen mértékben növekedett a rendőrség népszerűsége, a korábbinál jóval több nő jelentkezett rendőrnek.

Névnapok: Hilda, Gergely.

Ezen a napon született:

  • Eötvös József író, miniszter 1813-ban.
  • Ferdinand Porsche autótervező és gyáros 1875-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Szepes Mária író, költő 2007-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Hogyan írjuk helyesen: jár vagy járik? Hogyan írjuk helyesen: ízesít vagy izesít? Mikor van Éda névnap? Keresztrejtvény – 16.03.24. Keresztrejtvény – 16.09.20. Keresztrejtvény – 16.04.26. Hogyan írjuk helyesen: egyéb vagy egyébb? Ötöslottó nyerőszámok a 39. játékhéten 2016-ban Hogyan írjuk helyesen: egytől egyig vagy egytől-egyig? Hogyan írjuk helyesen: kínoz vagy kinoz?