Július 12. – miről nevezetes?

1854-ben ezen a napon született George Eastman amerikai feltaláló.

A filmgyártás megindulásához szükséges 35 milliméteres, perforált celluloidszalagot ő alkotta meg. Az Eastman Kodak egyik alapítója volt. 24 éves korában ismerkedett meg a fényképezéssel. Santo Domingóra ment vakációzni, ahol munkatársa javaslatára képeket készített. Azonban a felvételek készítéséhez szükséges felszerelés rendkívül nagy helyet foglalt. Ezért gondolkodni kezdett azon, hogyan lehetne a méretet csökkenteni, és a képek előhívását egyszerűbbé tenni. A nehéz és sérülékeny üveglemezt szerette volna valami mással kiváltani. Zselés alapú hordozóanyagot fejlesztett ki, valamint a nagy mennyiségű kép készítéséhez a szárazlapot is kikísérletezte. 1885-ben piacra dobta a brómezüst alapú papírnegatív tekercset, és a hozzá tartozó kazettát. Ezzel lehetővé vált széles tömegek számára, hogy egyszerűen és viszonylag gyorsan képeket készítsenek. 25 dollárért kínált a Kodak cég kézikamerát, száz felvételre elegendő nyersanyagot helyeztek bele. A használónak mindössze a zárat kellett felhúzni és exponálni. Ha elkészült a száz felvétel, akkor a géppel együtt kellett visszajuttatni a vállalathoz, ahol előhívták, majd tíz dollár ellenében a képeket, és a nyersanyaggal feltöltött gépet visszajuttatták a vásárlóhoz.

Névnapok: Izabella, Dalma, Eleonóra.

Ezen a napon született:

  • Pablo Neruda Nobel-díjas költő 1904-ben.
  • Gyetvai Elemér világbajnok asztaliteniszező 1927-ben.
  • Sass Sylvia operaénekes 1951-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Desiderius Erasmus filozófus, teológus 1536-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mikor van Fidél névnap? Mik a leggyakoribb kérdések a Startlap Agytorna játékkal kapcsolatban? Szeptember 21. – miről nevezetes? Márton családnév – mi az eredete, jelentése? Érdemes-e panaszt tenned, ha elégedetlen vagy a postásoddal? Keresztrejtvény – 16.04.23. Mi a címe a képnek? Mióta gyártják a Kinder Csokoládét? November 5. – miről nevezetes? Mikor van Teodor névnap?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.