Július 11. – miről nevezetes?

Népesedési világnap

Az ENSZ 1987-ben július 11-ét nyilvánította a népesedés világnapjának, mert ekkor született meg az ötmilliárdodik ember. 1999. október 12-én pedig megérkezett a hatmilliárdodik földlakó. A kormányzatokat mindig érdekelte, hogyan alakul a népesség létszáma. A gyors növekedés annak köszönhető, hogy a halandósági viszonyok rendkívüli mértékben javultak, a születéskor várható átlagéletkor egyre növekszik. Így hiába születik kevesebb gyerek, az emberek tovább élnek, és ez népességgyarapodást jelent. A világ gazdasági termelése gyorsan növekszik, így több embert is el tudna tartani. A fejlődés eredményei azonban egyenlőtlenül oszlanak el. Az Európai Uniónak azonban a népesség csökkenésével és elöregedésével kell szembenéznie.

Névnapok: Nóra, Lili, Nelli, Benedek.

Ezen a napon született:

  • Giorgio Armani olasz divattervező 1934-ben. Az olasz milliárdosok listáján a harmadik helyen szerepel. Divatházaknak dolgozott, majd saját férfi divatmárkát hozott létre. Ezt követte a női részleg, majd a kiegészítők. Így már létezik Armani-fehérnemű, -napszemüveg, -fürdőruha, -gyermekruházat és –ékszer is.
  • Csuja Imre Jászai Mari-díjas színész 1960-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Cillei Borbála magyar királyné 1451-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Hogyan írjuk helyesen: sújts vagy súlyts? Hogyan írjuk helyesen: program vagy programm? Mikor van Zsanett névnap? Keresztrejtvény – 16.06.16. Keresztrejtvény – 16.04.05. Mi az a koleszterin-mítosz? Mikor van Zénó névnap? Hogyan írjuk helyesen: búza vagy buza? Keresztrejtvény – 16.04.16. Hogyan írjuk helyesen: áruló vagy árúló?