Július 1. – miről nevezetes?

1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác Fülöp, az anyák megmentője.

Őrá emlékezve ez a nap A magyar egészségügy napja. 1846-ban szerezte sebész- és szülészmesteri oklevelét. 1847-ben egy barátja meghalt boncolás okozta vérmérgezésben. Felismerte azt, hogy a gyermekágyi láz gyakorlatilag megegyezik ezzel a vérmérgezéssel. 1851-től már próbálta a kollégáival elfogadtatni a szülészetben és a sebészetben egyaránt, a fertőzéseket megelőző eljárásokat. Azonban az orvostársadalom nem vette tudomásul mindezt. Megfigyeléseit alátámasztotta Pesten az, hogy a szegény nőbetegek szüléseit bábák vezették le, akik nem végeztek boncolást, és náluk jóval kevesebb volt a gyermekágyi lázban elhaltak száma, mint a másik szülészeten, ahol az orvosok és orvostanhallgatók két boncolás között vizsgálták a várandósokat. A kórokozó baktériumokat még ebben az időben nem ismerték. Arra buzdította orvostársait, hogy a boncolások után klórvizes kézmosást alkalmazzanak, ami megszünteti a kezükön a hullaszagot. Később pedig azt is igyekezett elérni, hogy két asszony vizsgálata között is alkalmazzák a kézmosásnak ezt a fajtáját. 1848-ban módszerével, valamint az általános tisztaságra törekvéssel sikerült lényegesen csökkenteni a gyermekágyi láz eseteinek számát. Életében nem ismerték el az eredményeit.

2011. július elseje óta ez a nap munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozóknak, a kórházakban munkaszüneti napnak megfelelően dolgoznak. A háziorvosi rendelők, szakrendelők, gyógyszertárak ezen a napon zárva tartanak. A sürgősségi betegellátás természetesen továbbra is teljes kapacitással működik ezen a napon is.

Névnapok: Tihamér, Annamária, Olivér, Áron.

Ezen a napon született:

  • Estée Lauder cégalapító 1908-ban. Férjével közösen 1947-ben alapították az Estée Lauder Inc. nevű vállalkozásukat, mely kozmetikai termékek árusításával foglalkozik.
  • Spéter Erzsébet mecénás 1915-ben.
  • Lady Di walesi hercegné 1961-ben.
  • Daniel Ricciardo autóversenyző 1989-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Charles Goodyear, a vulkanizált gumi feltalálója 1860-ban. Kémikus és technikus volt. Hosszú ideje foglalkoztatta a gumi, mint alapanyag. Úgy vélte, hogy sok dologra fel lehetne használni. A kaucsukhoz ként és ólomfehér festéket adott, majd véletlenül túlhevítette, (állítólag a meleg kályhába rejtette, mert felesége, aki nem szerette a kísérletezését, éppen hazaért) így kapott egy nagyon jól használható anyagot. A kén mennyiségének szabályozásával jutott el a legjobb végeredményhez.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?