Június 30. – miről nevezetes?

1985-ben ezen a napon született Michael Phelps úszó.

Súlyosan hiperaktív volt, vagyis nem tudott kiskorában egyetlen tevékenységre összpontosítani, ezért vitte el édesanyja úszni. 2004-ben nyolc olimpiai érmet nyert, 2008-ban szintén nyolcat, ráadásul ezek mindegyike arany volt, 2012-ben pedig négy aranyat és két ezüstöt. Minden idők legsikeresebb olimpikonja lett az érmei száma miatt. 194 centiméter magas, fesztávja két méter. Bokáiban dupla ízülettel született, ezért a lábfejét kétszáz fokban vissza tudja hajlítani. 49,5 a cipőmérete.

Június 30. a keresztény vértanúk emléknapja. 64 júliusában Róma városa tűzben égett. Az a szóbeszéd járta, hogy parancsra tört ki a tűz. Néró haragjában a keresztényeket okolta, Szent Péter és Pál tanítványait elfogatta, és a Vatikán dombjának déli lejtőjén keresztre feszíttette és meggyújtatta őket. A római egyház első vértanúiként emlékezik rájuk.

Névnap: Pál.

Ezen a napon született:

  • Szép Ernő író, költő 1884-ben.
  • Mike Tyson ökölvívó 1966-ban.
  • Cheryl Cole énekesnő, televíziós személyiség 1983-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Novák Éva versenyúszó, tizenötszörös magyar bajnok 2005-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?