Március 25. – miről nevezetes?

Ezen a napon született Bartók Béla 1881-ben.

elp

Míg Bartók Béla továbbra is a magyar zene egyik legjobb reklámja, addig – nyugodtan kijelenthetjük – hogy a Bartók örökösök sokat tettek azért, hogy ez a zene nehezebben találjon utat a mai generációkhoz. Amióta az Emereson Lake and Palmer Allegro Barbaro feldolgozása napvilágot látott, és fiatalok millióinak tette érthetővé és még szerethetőbbé Bartókot semmilyen változtatást nem engednek Bartók művein. Az amerikai törvények szerint a szerző halála után 75 évig védik a szerzői jogokat. Így már csak 2020-ig kell várnunk, hogy hasonló kiváló művek szülessenek Bartók hagyatékából.

 

Ez a Gyümölcsoltó Boldogasszony napja is. Jézus fogantatásának ünnepe. Gábriel arkangyalt küldte Isten Máriához azzal a hírrel, hogy fiút fog szülni, ő lesz az édesanyja a Messiásnak. Azt is elmondta, hogy a Szentlélektől fogan a gyermek. Mária igent mondott Isten akaratára. Ezzel Éva bűnét jóvátette, és megnyitotta az emberek előtt a Paradicsomba visszavezető utat. Az oltás, a szemzés napja volt Magyarország területén.

Névnapok: Irén, Írisz, Lúcia

Ezen a napon hunyt el:

  • Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, 1922-ben. Férje beleegyezésével iratkozhatott be a zürichi egyetemre. Ekkoriban Magyarországon nők nem folytathattak felsőfokú tanulmányokat. 1880-tól 1897-ig küzdött azért, hogy diplomáját itthon is elismerjék. Minden szervezkedésben részt vett, amelyek a nők egyenjogúságát segítették kivívni. A leánygimnáziumok létesítésének, a nők szellemi képzésének lelkes támogatója volt.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?