Mikor van Andor névnap?

November 30.

 

A görög eredetű és latin Andronicus magyar változata, és a jelentése: férfiak legyőzője.

Híres Andorok: Schmuck Andor politikus, Bajor Andor író, Dusóczky Andor az első magyar sportorvos, Lázár Andor volt igazságügy-miniszter, Lukáts Andor színész, Tóth Andor a Startlap Big Data guruja.

Baloldali politikusként több mint két évizetede szerepel a közéletben Schmuck Andor, aki általában rendhagyó dolgokkal hívja fel magára a figyelmet. A gyermekkora óta túlsúlyos politikus egyszer fogadásból leadott 52 kilót és az így nyert 3,5 tonna élelmiszert szétosztotta a szegények között. Futott kukorékolva egy főúton, saját maga énekelte kampánydallal igyekezett szavazókat gyűjteni, esküvőjét a Vidámparkban tartotta, majd a váláskor egy óriási rózsacsokorral búcsúzott feleségétől. 2012 óta a Szociáldemokraták Magyar Polgári Párt vezetője.

Disney+: Andor

Az Andor, más néven Star Wars: Andor egy amerikai sci-fi akció-kaland tévésorozat, amelyet Tony Gilroy készített a Disney+ streaming szolgáltatás számára 2022-ben.

Ez a negyedik élőszereplős sorozat a Star Wars-franchise-ban. Emellett az Andor a Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet (2016) című spin-off film, valamint az eredeti Csillagok háborúja-film (1977) előzménysorozata.

 A sorozat a tolvajból lett lázadó kém Cassian Andort követi a két film eseményeihez vezető öt év során. A főszereplőt ismét Diego Luna alakítja, és egyben executive producerként is tevékenykedik.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Hogyan írjuk helyesen: alkoholizál vagy alkohólizál? Németh családnév – mi az eredete, jelentése? Mi az a „rossz” koleszterin? Hogyan írjuk helyesen: menyegző vagy mennyegző? Hogyan írjuk helyesen: egytől egyig vagy egytől-egyig? Hogyan írjuk helyesen: annektál vagy anektál? Hogyan írjuk helyesen: hajlik vagy halylik? Keresztrejtvény 24.02.15. Hogyan írjuk helyesen: megígér vagy megigér? Hogyan írjuk helyesen: kínoz vagy kinoz?