Kiről kapta nevét az Oscar-díj?

Nem tudjuk biztosan.

 

Oscar Statues on display at the Time War

 A névadás történetének legelterjedtebb változata szerint Margaret Herricknek, az Amerikai Filmakadémia könyvtárosának nagybátyját, Oscar Pierce texasi farmert juttatta eszébe a szobrocska, amikor azt először megpillantotta 1931-ben.

Egy másik népszerű verzió szerint Sidney Skolsky, filmes újságírótó egy 1934-es tudósításában viccelődött az Oscar elnevezéssel, így kompenzálva a díjátadót átható sznobériát és modorosságot. Skolsky visszaemlékezéseiben többször is hangoztatta elsőségét a névadásban, mindenesetre ő volt az első, akinek a tollából nyomtatásban is megjelent az Oscar név.

A filmtörténeti emlékezet további forgatókönyveket is számon tart. Az egyik szerint Bette Davist első férjére emlékeztette a szobor, a másik szerint Walt Disney már 1932-ben így köszönte meg az elismerést. Akárhogy is, valahogy egyik verzió sem tűnik annyira izgalmasnak, hogy ennél többet rágódjunk rajta.

Sokkal izgibb lehetett, amikor 2000-ben a díjátadó előtt eltűntek a szobrok, majd egy szemetesben találták meg őket, három kivételével. A becsületes megtaláló akkor 2 tiszteletjegyet kapott.

Egyébként az Oscar átadáson állítólag még arra is ügyelnek, hogy ha valaki elhagyja az ülőhelyét, azonnal pótolják egy “dublőrrel”, nehogy nagytotálban foghíjasnak mutatkozzon a nézőtér.



Hogyan írjuk helyesen: kap vagy kapp? Mikor van Vanda névnap? Hogyan írjuk helyesen: azért is vagy azértis? Keresztrejtvény – 08.20. Hogyan írjuk helyesen: húgy vagy hugy? A világ legmagányosabb háza Mikor van Piroska névnap? Hogyan írjuk helyesen: rezsim vagy rezsím? Mi a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) ügyfélszolgálat elérhetősége, nyitvatartása? Spenót fagyasztása: hogyan kell fagyasztani, meddig marad ehető a spenót?