Mikor van Helga névnap?

Október 3.

Helga névnap - Farkas Helga

Farkas Helga

Valamint június 8-án és szeptember 11-én.

Az óészaki heilagr szóból ered, amelynek a jelentése: szent, megszentelt.

Híres Helgák: Orosz Helga színésznő, Helga Feddersen színésznő, Farkas Helga elrabolt lány.

Farkas Helgát 1991. június 27-én este Orosháza és Szeged között rabolták el. A rendőrség szerint a bűncselekményt Cs. József (Jokó) és Juhász Benedek követte el. Az emberrablók 500 ezer márka, akkori árfolyamon számolva 25 millió forint váltságdíjat követeltek a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumba járó 18 éves diák szabadon bocsátásáért. A lány és a pénz „kicserélése” azonban meghiúsult, június 30-a után az emberrablók már nem is jelentkeztek. A rendőrség közvetett bizonyítékok alapján úgy vélte, hogy Farkas Helgát Cs. József és Juhász Benedek rabolta el, ők tartották fogva a lányt egy orosházi garázsban, ők követeltek 500 ezer márkát a családtól. Az ügyészség vádat emelt, az ügyben kétszer a Csongrád Megyei Bíróság, majd többszöri fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság hozott ítéletet. Juhász Benedeket 1995-ben meggyilkolták, holttestét egy Orosháza melletti csatornában találták meg.
Az ügyészség Juhász meggyilkolásával Cs. Józsefet vádolta. A vádirat szerint a férfi azért végzett bűntársával, hogy ne köthessen vádalkut, ne vallhasson rá a Farkas Helga-ügyben. A vád egyik koronatanúja Juhász felesége volt, akinek a férje többször mesélt Farkas Helga elrablásáról. A bíróság Juhász meggyilkolásában nem találta bűnösnek Jokót, akit 2000 novemberében társtettességben elkövetett személyi szabadság megsértése és zsarolás bűntettében mondtak ki bűnösnek. 1991-ben a Btk.-ban még nem szerepelt az emberrablás. Cs. József jó magaviselete miatt hat év után kiszabadult.

Interjú az egyik feltételezett és később meggyilkolt emberrabló özvegyével – forrás: Délmagyar.hu

 

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?