Mikor van Zsigmond névnap?

Május 2.

Zsigmond névnap - Móricz Zsigmond

Móricz Zsigmond portréja

A germán eredetű német Siegmund, Sigismund névből származik. Elemeinek jelentése: győzelem, védelem.

Híres Zsigmondok: Fülöp Zsigmond színművész, Járai Zsigmond politikus, Móricz Zsigmond író, Sigmund Freud osztrák neurológus.

Szegény családból származott Móricz Zsigmond, akinek kilenc testvére volt, ebből kettő korán halt meg, az egyik tejhiány miatt „elsorvadt”, a másik ruháját pedig felgyújtotta egy kisfiú. Fiatalon is megélhetési gondokkal küzdött, különböző hivatalokat vállalt, óraadó tanárként dolgozott, tisztviselő is volt. Egyetemi tanulmányait sohasem fejezte be. 1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája azonnali hírnevet hozott számára. A háborúban haditudósító volt, majd pályája felfelé ívelt. Későbbi művei közül több is kötelező olvasmány a XXI. században is. 1942-ben telefonon meghallotta, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született, az örömtől agyvérzést kapott, pár nappal később hunyt el a kórházban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?