Mikor van Jolán névnap?

Június 15-én és november 20-án (valamint július 24-én és november 18-án).

11-20

A temesvári Balázs Jolán, az erdélyi magyarok legendás magasugrónője 2012-ben bekerült a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) alapításának centenáriuma alkalmából létrehozott Hírességek Csarnokának első 24 tagja közé. Balázs Jolán az 1960-as római és az 1964-es tokiói olimpián is aranyérmet nyert. Összesen 14 alkalommal ugrott világcsúcsot, 1957-től több mint 140 versenyen keresztül nem talált legyőzőre. Az 1961-ben felállított 191 centiméteres világcsúcsát – amelyet még a régi “átlépős” technikával ért el – tíz évig nem tudták megdönteni.

 

A nevet Dugonics András alkotta meg. Vagy a magyar jó leány szavakból vagy a görög nyelvű viola virágából származik.

Angolul Yolanda.

Híres Jolánok: Kotsi-Horváth Jolán grafikus, festő, József Jolán író, József Attila testvére.

Jászai Jolán színésznőt a „Nemzet Nagymamája”-ként emlegették. Szülei kérésére tanárnak tanult, de mindig szeretett volna szerepelni. 78 évesen teljesült a vágya, és színpadra léphetett. 79 évesen pedig megkapta első filmszerepét. Jászai Mari színművésznő volt a nagynénje.

 

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?