Február 7. - miről nevezetes?

Az Európai Unió megalakulásához vezető Maastrichti szerződést 1992. február 7-én írták alá.

Maastricht

Maastricht, Hollandia – öreg híd

Az Unió három pilléres szerkezetéről is szólt ez a szerződés, valamint az euró bevezetéséről. Az euró bevezetésével az áruk, a személyek, a tőke és a szolgáltatások szabad mozgását szerették volna megkönnyíteni. Az EU belső piacának fejlődését is várták tőle. Az eurózónát vagy más néven európai valutazónát 19 ország alkotja. Az Eurózónán kívül is vannak olyan országok, ahol az euró a fizetőeszköz, ilyen például a Vatikán, Monaco.

Névnapok: Tódor, Rómeó, Richárd.

Ezen a napon született:

  • Dieter Günter Bohlen énekes, zeneszerző, a Modern Talking együttes tagja, 1954-ben. 124 millió eladott lemezével az együttes a legsikeresebbek közé tartozik.
  • Vitéz Dr. Béres József kutató 1920-ban. A Béres-csepp megalkotója volt. 1972-ben alkotta meg készítményét, mely komplex formában tartalmaz nyomelemeket. Azonban az elismertetéséért hosszú ideig küzdött. 1978-tól kerülhetett forgalomba. 2000-ben nyilvánították gyógyszerré, amely erősíti az immunrendszert és jótékony hatású daganatos betegségek esetén.

Ezen a napon halt meg:

  • Josef Mengele SS-tiszt, orvos 1979-ben. Főként ikreken és a fejlődési rendellenességben szenvedő embereken kísérletezett a koncentrációs táborokban.
  • Mensáros László színész, érdemes és kiváló művész 1993-ban.  

Csillagjegy: Vízöntő

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?