Mikor van Henrietta névnap?

Március 16.

Henrietta névnap - Ónodi Henrietta

Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornászunk

A Henrik férfinév francia kicsinyítőképzős női változatából, az Henriette-ből származó Henriett latinos továbbképzése. Jelentése: nemes, harcos, bölcs.

Híres Henrietták: Dér Henrietta énekesnő, Ónodi Henrietta tornász, aki az 1992-es barcelonai olimpián szerzett aranyérmet ugrásban.

 

Henrietta névnap - Dér Heni
Dér Heni – Fotó: Sanoma Archív / Rozmanitz Gábor

A Sugarloaf együttesben kezdte pályafutását Dér Heni, aki 2003-ban jelentkezett a TV2 Megasztár című műsorának első szériájába. Innen a 9. helyen esett ki, ám az együttesének jót tett az énekesnő országos ismertsége. 2009-ben elkezdtek forgatni egy dokumentumfilmet, amelyben a zenekar életét több mint egy éven keresztül követik. 2013-ban szerelme, Vincze Gábor focista egy 100 fős buliban eljegyezte. Dér Heni boldogságát csak fokozhatta, hogy 2014-ben bekerült A Dal elődöntőjébe Ég veled – Next please című dalával, majd 2015-ben megint bejutott A Dalba, Ébresztő című szerzeményével.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?