Január 28. - miről nevezetes?

Az adatvédelem nemzetközi napja

hacker

Ennek a napnak a figyelemfelhívás a célja. Az egyének érdeklődésének felkeltése az adatvédelmi ismeretek iránt. Valójában nem az adatokat kell védeni, hanem azokat a személyeket, akikhez kötődnek. A személyes adatok összegyűjtésének, feldolgozásának, felhasználásának korlátozása a cél. 1992 óta van Magyarországon adatvédelmi törvény. Ebben egyrészt a személyes adatok védelméről határoznak, másrészt pedig a közadatok, mint a törvények, rendeletek, határozatok minden lakos számára hozzáférhetőségét biztosítja.

Névnapok: Károly, Karola, Tamás.

Ezen a napon született:

  • Benczúr Gyula festőművész 1844-ben.
  • Kern András színművész, rendező 1948-ban. A Vígszínház társulatának tagja, a Rádiókabaré állandó előadója.
  • Sylvia Diamond pornószínésznő 1987-ben.

Ezen a napon halt meg:

  • Deák Ferenc államférfi, politikus, „A haza bölcse” 1876-ban.
  • Csokonai Vitéz Mihály költő 1805-ben. A magyar irodalom legjelentősebb költője.
  • VIII. Henrik angol király 1547-ben. A Tudor-Ház uralkodói közül származott, az angol történelem különleges szereplője volt.

Csillagjegy: Vízöntő

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Hogyan írjuk helyesen: mindjárt vagy mingyárt? Hogyan írjuk helyesen: húgom vagy hugom? Hogyan írjuk helyesen: kölcsönad vagy kölcsön ad? Hogyan írjuk helyesen: pompon vagy pompom? Hogyan írjuk helyesen: Firefoxszal vagy Firefoxxal? Május 3. – miről nevezetes? Virsli fagyasztása: hogyan fagyasztható, meddig ehető a virsli? Hogyan írjuk helyesen: csúnya vagy csunya? Mit jelentenek ezek a számok a repülőtéri kifutópályán? Július 31. – miről nevezetes?