Mikor van Boldizsár névnap?

Január 6-án.

01-06

Babilon egyik kapujának, az Istár-kapunak a díszítése (Kr.e. VI. sz.) ma a berlini Pergamon Múzeumban látható.

 

Továbbá január 11-én, június 20-án.

Bibliai eredetű név, jelentése: Baál isten tartsa meg a királyt, vagy másik verzióban óvja életét. Babilóniai, akkád férfinév.

A Baltazár név magyar változata.

Híres Boldizsárok: a Bibliában a napkeleti bölcsek egyike (Gáspár, Menyhért és Boldizsár a szerecsen király), László Boldizsár énekes, operaénekes, a Cotton Club Singers egyik alapítója, Horváth Boldizsár balatonfüredi orvos, vitorlázó (a Kékszalag vitorlásverseny „bemelegítő” versenye a róla elnevezett Horváth Boldizsár Emlékverseny), Baltazár professzor a híres feltaláló, horvát rajzfilmfigura.

A háromkirályoknak is nevezett napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát hoztak ajándékul a megszületett Jézusnak. Boldizsár (vagy Dániel próféta) babiloni mágus volt. Mágusoknak a papi osztály tagjait hívták, akik közül sok csillagászattal is foglalkozott. Nabukodonozor babiloni király választotta ki még gyermekkorában, Dániel így került Babilonba. Látnoki képességekkel rendelkezett, ezért kapta új nevét: Bel-tsar-uzur, azaz az Úr óvja életét.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Mikor van Edvin névnap? Mióta létezik a Föld? Hogyan írjuk helyesen: napidíjas vagy napi díjas? Mikor van Norberta névnap? Mikor van Júlia névnap? Mikor van Miklós névnap? Mikor van Rozália névnap? Végeztek-e ki valaha magyar királyt? Mikor van Bálint névnap? Hogyan írjuk helyesen: jókedvű vagy jó kedvű?