Mikor van István névnap?

Augusztus 20-án, december 26-án.

Szent Istvan Bazilika

Szent István Bazilika

Valamint, augusztus 3-án, augusztus16-án, szeptember 2-án és szeptember 7-én.

Férfinevünk a görög Sztephanosz névből ered. Jelentése koszorú.

Változatai például: Stefan (szerb), Esteve (katalán), Étienne (francia).

Női megfelelője: Stefánia.

Híres Istvánok: I. (Szent) István király, Csukás István író, költő, Fekete István író, Örkény István író, Dobó István várkapitány, Szabó István filmrendező.

A legenda szerint István magyar fejedelem (születési nevén Vajk) úgy kapta meg a koronát, hogy II. Szilveszter pápa álmot látott, melyben megjelent előtte Gábriel arkangyal és arra intette, hogy ne a lengyel királynak adja Attila koronáját, akinek III. Ottó német-római császár ígérte, hanem a reggel érkező követnek. Így Asztrik pannonhalmi apát kapta meg a koronát és vitte Istvánnak. István volt az első Árpád-házi király, a keresztény magyar állam alapítója. Apostoli király címet viselhetett ő és utódai. Augusztus 20-án szentté avatását ünnepeljük. Ő volt az első magyar katolikus szent.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



 

Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Keresztrejtvény – 16.04.22. Miért kell a repülőgép fel- és leszállásakor kinyitni az ablakokon a sötétítőket? Mikor van Eperke névnap? Mi a címe a képnek? Magyarországon vannak krátertavak? Mi a címe a képnek? Mi a címe a képnek? Agytorna 222. forduló Keresztrejtvény – 16.12.03. Keresztrejtvény – 16.07.29.

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.