Mióta van dacebook?

Ilyen talán még nincs…

Facebook Zuckerberg

Az én billentyűzetemen a „F” és a „D” betűk egymás mellett vannak. Ezért adódott, hogy arra gondoljak, ez egy elírás, elgépelés lehet. Így inkább a Facebook történetét tekintsük át egy kicsit.

A Facebook egy olyan közösségi oldal, ahol a felhasználók kapcsolatot tarthatnak az ismerőseikkel. A személyi profilokon az egyes felhasználók közzétehetnek magukról képeket, videókat. Facebook oldalt pedig közösségként, cégként, szervezetként is létre lehet hozni. A cégek termékeiket, szolgáltatásaikat reklámozhatják itt, azonnali visszajelzéseket kaphatnak a felhasználóktól.

1984-ben született Mark Elliot Zuckerberg, aki középiskolás korában kezdett programozni, főként játékokat, kommunikációs szoftvereket írt. Alkalmazást készített apja cége számára, hogy a kommunikációt megkönnyítse, illetve egy zenelejátszót, ami mesterséges intelligenciával felvértezve próbálta kitalálni a felhasználók szokásait. Mark a Harvardon tanult és csatlakozott az Alpha Epsilon Phi nevű közösséghez. A középiskolában, ahová Mark járt, használtak egy szoftvert, ami minden tanulóról tartalmazott egy fényképet és néhány adatot. Ezt Facebook néven emlegették.

2003-ban Mark felfedezte, hogy néhány tanulóról eléggé előnytelen kép van az adatlapján. Az az ötlete támadt, hogy melléjük kellene rakni egy-egy állat képét, és az emberek szavazhatnának, hogy melyik kép az előnyösebb. Ezt végül nem valósította meg, helyette feltörte a Harvard nyilvántartását, és fotókat szerzett a tagokról, párosította őket, a felhasználók pedig eldönthették, hogy ki a vonzóbb. Ez volt a Facemash.

2004 februárjában Mark barátaival létrehozta a Thefacebook oldalt, ami modernebb volt, mint a középiskolai szoftver. Eleinte csak a Harvard belső hálózatán lehetett használni, azt tölthették fel a hallgatók, hogy kivel járnak egy előadásra. A legfontosabb funkciója az volt, hogy kommenteket lehetett írni egymás adatlapjához. 24 óra múlva 20000 regisztrált felhasználója volt.

Átnevezték Facebooknak az alkalmazást, Sean Parker befektetőként lett az elnök. Az egyetemek után a középiskolák használhatták, majd cégek is, mint a Microsoft, Apple. 2006. szeptember 26-án pedig publikussá vált, aki elmúlt 13 éves és rendelkezett e-mail címmel, az regisztrálhatott.