Augusztus 27. – miről nevezetes?

1910-ben ezen a napon született Teréz anya.

Teréz anya

Római katolikus apáca volt, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet alapította. 18 éves korában elhatározta, hogy Indiában szeretne missziós nővér lenni. Kezdetben földrajzot és hittant tanított, iskolaigazgató lett. 1946-ban lelkigyakorlatra utazott vonaton, ahol nagy tömeggel és nyomorral szembesült. Úgy érezte, hogy nem élhet tovább a kolostor kényelmében, miközben mások hihetetlen szegénységgel küzdenek. Elhatározta, hogy elhagyja a kolostort, a szegények közé költözik, és így szolgálja Jézust. Ápolónői képesítést szerzett. Nyomortelepi iskolát nyitott, hamarosan támogatói is akadtak. Egy elhagyott hindu templomban rendezett be otthont azoknak az embereknek, akik kitaszítva az utcán tengették az életüket. Szerte Indiában egyre újabb otthonokat nyitott rendtársaival a leprások és az árvák számára. 1965-től pedig más országokra is kiterjeszthette tevékenységét. 1979-ben Nobel-békedíjat kapott. Halálakor az általa alapított rend 123 országban jelen volt, 4000 apáca és 100000 önkéntes ápolónő dolgozott a betegekért és elesettekért. Már életében szentként tisztelték, boldoggá avatási szertartása gyorsított folyamatként ment végbe.

Névnapok: Gáspár, Mónika.

Ezen a napon született:

  • Lechner Ödön építész 1845-ben.
  • Gerhard Berger autóversenyző 1959-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Gion Nándor író 2002-ben.
  • Takács Paula operaénekes 2003-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mikor ért véget a 20. század? Keresztrejtvény – 10.01. Mióta létezik a Föld? Mit jelent a II-es terrorfokozat Magyarországon? Mikor van Lívia névnap? Agytorna 243. forduló Mikor van Kristóf névnap? Keresztrejtvény – 08.20. Mikor van Léna névnap? Agytorna 70. forduló

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.