A KRESZ szerint le kell szállni a kerékpárról, és tolni kell azt az úttesten zebrán átkeléskor?

A KRESZ SEHOL NEM ÍRJA, HOGY LE KELLENE SZÁLLNI, ÉS TOLNI KÉNE, DE HA NEM ÍGY TESZ A KERÉKPÁROS, AKKOR NINCS ELSŐBBSÉGE A ZEBRÁN.

 

kerekpar_zebra_gyalogatkelo_tolni_leszallni

Válaszunk nem tekintendő hatósági, vagy szakértői állásfoglalásnak. Szívesen vesszük, ha hozzászólásokban vitatkoznak vele.

A kérdésre vonatkozó jogszabályok értelmezéséről folyó vitával kapcsolatban ezeket gondoljuk:

  • A szabályok értelmezéséről, életszerűségéről, céljáról, hatékonyságáról végtelen vitát lehet folytatni, amiről senkit nem próbálunk lebeszélni. Aki azonban hozzánk hasonló egyszerű, földhöz ragadt közlekedőként megelégszik a vita tárgyának és az álláspontok megismerésével, annak szívből ajánljuk, hogy közlekedés közben tartsa észben és gyakorolja a KRESZ felütésében található útmutatást: „Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben.” Különösen igaz ez egy olyan helyzetben, amikor nem egyértelmű a szabályozás. Ne veszélyeztessünk és idegesítsünk senkit azzal, hogy hirtelen kivágunk a zebrára bringával, egy autós meg ne hisztériázzon a vélt igaza miatt, ha a gyalogosokkal együtt, gyalogos tempóban egy kerékpáros átcsorog előtte az úttesten.
  • Hasznos lenne pontosítani a szabályozást, szakértőknek és jogalkotóknak az egyeztetése alapján. A közvélemény hergelését mindeközben célszerű lenne mellőzni.
  • Régi tapasztalat, hogy vannak élethelyzetek, amelyek tökéletes, minden szempontra kiterjedő szabályozása lehetetlen és/vagy felesleges, sőt haszontalan.
  • A KRESZ, a technikai kultúra fejlődése és az emberi szokások változása között szoros összefüggés van. KRESZ több éves késéssel követi a megváltozott szokásokat.

A kerékpáros és a zebra (kijelölt gyalogos-átkelőhely) találkozásáról a KRESZ közvetlenül nem, csak közvetetten rendelkezik.

Az alábbiakban megmutatjuk a KRESZ azon részeit, amelyek a fenti kérdésre adott „IGEN” válasz melletti érvként szoktak megjelenni a vitában, továbbá elérést biztosítunk hivatkozáson keresztül a „NEM” oldalt képviselők részletes érveléséhez.

1. Az Országos Rendőr-főkapitányság / Rendészeti Főigazgatóság / Közlekedésrendészeti Főosztály álláspontja a kérdésben (2014 . augusztus):

orfk_rendorseg_allasfoglalas_kerekpar_zebranal_le_kell_szallni

Ez nekünk elég nyomós érvnek tűnik, tekintve hogy ez alapján a rendőr akár büntetheti is a zebrán átkerekezőket. Az ellenvéleményét a Kerékpáros Miskolc Egyesület fejtette ki legrészletesebben ebben a levelében.

2. Zebrán a kerékpárosnak nincs elsőbbsége:

43. § (1) Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel – kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is – elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.

21. §  (7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.

Ez alapján nem kötelező leszállni a bringáról, legfeljebb erősen javasolt, mert itt csak a gyalogosnak van elsőbbsége a járművekhez képest, a kerékpárosnak, mint járműnek nincs. Így ha balesetet szenved egy autóval történő ütközésben, mindenképpen felmerül az ő felelőssége (is).

3. A kiragadott mondat:

54. § (4) Kerékpárral:

a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá

b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad.

A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva – a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint – kell az úttesten áthaladnia.

Ennek a pontnak a kiragadott utolsó mondatát sokak mellett a Nemzeti Közlekedési Hatóság is használta már érvként (2011), szerintünk ez nem áll meg.

4. Nem írják sehol, hogy lehet

54. § (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.

A KRESZ fenti pontja azt határozza meg, hogy hol lehet/kell kerékpárral közlekedni. Mivel a zebrát sem itt, sem máshol nem említik, mint kerékpáros közlekedésre használható helyet, van, aki ebből a pontból vezeti le a kötelező leszállás értelmezést.

Ez is érdekelhet:

Mennyi a kerékpár megengedett sebessége? Van korlátozás?

 

Csatlakozz te is a Startlap Wiki Facebook táborához, klikk ide!

Wiki Kutya 2